1.évad 2.rész: Költözöm!

Sziasztok! Nagyon köszönöm azokat a csodás komikat!:) Köszönöm Pannának, hogy beállította a sablont. Aki telefonról olvas sűrgősen nyomja meg az "Internetes verzió" gombot mert szerintem csodás;)) Jó olvasgatást!

Ha az élet választás elé állít az okkal történik..Sosincs csak egy választásunk. Mindig van több lehetőségünk boldognak lenni! Csak látni kell a lehetőségeket. Vagy fejjel vagy szívvel..

Az esküvő óta kerek egy hét telt el. Nem történt sok minden..Csak egy dolog: Mindenki elutazott!

Csak én és a "bátyám" maradtunk itthon. Apáék nászútra mentek, Sofia pedig a munkája miatt utazott el. Pontosan öt napja..Öt napja vagyok itthon avval a görénnyel..Igyekszem a legkevesebbet otthon lenni. Vagy a munkahelyemen vállalok plusz munkát vagy átmegyek Pauláékhoz..De mikor otthon vagyok...akkor legszívesebben felakasztanám magam.Az esküvő napján elhatároztam, hogy jó emberré teszem Danielt. Na, hát ez képtelenség .Mikor befejeztem az üdvözlőlapot apáék számára, lementem reggelit készíteni. Mikor leértem a csókolózó Daniel és Luna látványa fogadott..Megforgattam a szemem és tovább mentem..Készítettem egy kis rántottát. A tv-t akartam nézni de a drága bátyjám és a nagyon kedves barátnője még mindig nyalta falta egymást..
-Leállnátok!? Valaki tv-t akar nézni!-Daniel épp mondani akart valamit, de Luna a szája elé helyezte az ujjait és felhúzta Daniel-t az emeletre..Nekem mindegy mit csinálnak, amíg normálisan tartózkodhatok az otthonomba. Épp befejeztem az evészetet mikor csöngettek. Kinyitottam és az
ajtóba a barátnőm állt, Paula.
-Szia Martina, hogy vagy?-tudta, hogy feldúlt vagyok. Ha nem is tudta akkor gondolta. Mindenki tudja, hogy utálom Danielt.-Ne is mondd, Daniel és a barátnője.
-Igen...de nem akarom sajnáltatni magam, Paula.
-Megteheted azt is, hogy elköltözöl.-mondta, mire úgy megállt bennem az ütő..Nem tudom miért. 21 éves létemre egyszer sem jutott eszembe, hogy elköltözzek innen. Korainak érzem, de mégis jobb döntés lenne a saját boldogságom érdekében.-Tinita...
-Tudod Paula ezt még át kell gondolnom..De..lehet, hogy igazad van, és így mindenkinek jobb lenne.
-Hát lehet..-beszélgettünk még egy kicsit Paulaval aztán el kellett mennie, így hát útjára kelt. Éreztem, hogy muszáj  bekapcsolnom a gépem és lakásokat nézni. Elhúz innen a szívem.. Felmentem a szobámba és nézegettem a lakásokat..Volt egy ami igazán megtetszett. Nem volt innen messze, a munkahelyemhez is közel van, és nagyon szép. Épp elég nagy számomra. Van 2 háló, 2 fürdő, egy nappali, egy ebédlő, és persze egy konyha. Van egy szép udvara is. De nem tudom,..hogy mit szólna apa az ötletemhez..Sofia pedig..ő az aki ennek a döntést a legjobban utálná. Daniel irul-virulna attól, hogy nem lát. Lehet, hogy nem kellett volna, de a hirdetés alá odaírtam, hogy igenis én látni akarom, sőt már időpontom is van, 3 nap múlva..Apaék és Sofia pedig egy nappal előtte jönnének haza..Nem tudom, tanácstalan vagyok..de bátraké a szerencse..szóval belevágok..A nagy gondolkodásomat a telefonom csörgése szakította meg. A hívó pedig apa volt.
-Szia apa! Hogy vagytok? Minden jól megy?
-Igen, kislányom minden nagyon szép és jó. Danielel és veled mi van?-tette fel azt a kérdést amit a legjobban nem akartam hallani.
-Meg vagyunk...Apa,  mondani akarok valamit!
-Csak nyugodtan.
-Én...én....jobban kijövök Danielel.-mondtam azt ami először az eszembe jutott..Tudom mire gondoltok..Hogy "neked nem az igazság jut legelsőnek az eszedbe?"  hát sajnos most nem...
-Ennek nagyon örülök Martina. Tudtam, hogy egyszer csak összecsiszolódtok két testvérré.
-Most mennem kell. Puszillak titeket, szia!-mondtam majd bontottam a vonalat. A nap további részébe nem igazán történt semmi.

*Három nap múlva*
Eljött az idő. Ma van az időpont megnézni a házat. Apáék és Sofia egy napja vannak itthon. Még mindig nem mondtam el nekik. Nehezen felkeltem az ágyamból, bár amint felkeltem megcsapta a lábam a hideg parketta. Mit sem törődve ezzel felöltöztem. Lementem a konyhába ahol komor volt a hangulat.
-Jó reggelt! Miért ilyen bús mindenki?
-Volt egy kis galibája a mi szeretett Danielünknek.-forgatta a szemét Sofia.
-Á, értem. De nem érdekel, hogy ez nem a megfelelő pillanat. Sose lesz az.

-Mit akarsz mondani Martina?-ráncolta össze a szemöldökét apa.
-Először is. Ezért nem lehettek rám dühösek hiszen már huszonegy éves vagyok. Én..elköltözöm!-mire kijelentettem e szavakat mindenki abbahagyta az evést. Apa nevetett fel lenézően.
-Ez egyátalán nem ilyen könnyű. Ne élj már álomvilágba, Martina! Az Istenit már! Azt hiszed, hogy kijelented hogy te költözöl és kész is! A kisasszony máris költözik.
-Először is! Mára már van is egy időpontom, hogy megnézzem a házat. Másodszor! Már nem vagyok gyerek, és senki se parancsolhat nekem!-felviharzottam a szobámba ahol elkezdtem csomagolni.
-Mi volt ez az egész Martina?-lépett be a szobámba Sofia.
-Elköltözöm Sofia! Sajnálom...
-Ne! Kérlek Martina! Gondold át mégegyszer!
-Nincs mit átgondolnom, Sofi! Gyere velem ha akarsz!
-Én...én....
-Gondold át!-mondtam majd kinyitottam a mostohatestvéremnek az ajtót, jelezve, hogy fáradjon ki, mivel egyedüllétre van szükségem. Kicsit megigazítottam magam, hisz az első

benyomás fontos. Amint kiléptem a szobámból egy ismerős dallam csapta meg a fülem.. Daniel! Ez az a dallam amit múltkor is hallottam. Nem tudom miért de megálltam az ajtaja előtt és megvártam amíg befejezi.... Nem tudom mit tett de megbánta.
-Mit keresel?-sóhajtott egy nagyot.-Nincs ķedvem vitatkozni!
-Nekem se. Csak tetszett ez a dallam.
-Kössz. A dallam már megvan a szöveggel viszont nem haladok.
-Ha akarod segítek. Mai napig írok dalokat.
-Játszol valamilyen hangszeren is?
-Zongorán. Gitár ügyben sem vagyok teljesen tudatlan, de nem vagyok valami profi.
-Ha szeretnéd én pedig abban segítek.
-Köszönöm.. De most megyek..
-Elkisérjelek?-nem tudom mi ütött Danielbe de tetszik.
-Ha akarod... Menjünk!-Daniel vezetett én pedig navigáltam. Elég közel van, így nem kellett sokat kocsikázni. Becsöngettünk majd egy középkorú férfi nyitott ajtót. Megnéztük a házat. Megfelelőnek találtam. Megvettem.. Megjegyzem a ház volt tulajdonosa azt hitte, hogy Daniel és én egy pár vagyunk... Akaratom ellenére is felnevettem, mikor a férfi azt mondta: "Ez a ház tökéletes lenne szerintem nektek! Hisz fiatalok vagytok, gyereket gondolom még nem terveztek." ...Na igen... Szóval visszatérve a lakásra: Nekem nagyon tetszett. Ugyan nincs bebútorozva, de ezt megoldom. Egyébként is a saját bútoraimmal akartam berendezni. Edward, a ház volt tulajdonosa elmondta, hogy három nap múlva már jöhetek is beköltözni. Danielel hazamentünk, ahol azt mondta megtanít gitározni.
-Oké mondd mit tudsz!-mosolygott kedvesem, majd megmutattam milyen dallamokat tudok játszani. Daniel mutatott ezer és ezer trükköt. Igazán tehetséges!
-Köszönöm!
-Nincs mit! Vagyis van! Holnap te tanítasz meg engem zongorázni.-kacsintott.
-Áll az alku!-nevettem. Most, hogy jobban megismertem Danielt, rájöttem, hogy nem is olyan rossz a személyisége,és hogy rengeteg közös tulajdonságunk van.
Megígérte azt is, hogy segít nekem berendezkedni. A nap további részét elgitározgattam. Imádok rajta játszani, most hogy már tudok is. Este apán gondolkoztam. Miért lett olyan ideges? Nem értem... De sajnálatos módon ez nem fog visszatartani. Költözöm!