Ha az élet választás elé állít az okkal történik..Sosincs csak egy választásunk. Mindig van több lehetőségünk boldognak lenni! Csak látni kell a lehetőségeket. Vagy fejjel vagy szívvel..Az esküvő óta kerek egy hét telt el. Nem történt sok minden..Csak egy dolog: Mindenki elutazott!
-Leállnátok!? Valaki tv-t akar nézni!-Daniel épp mondani akart valamit, de Luna a szája elé helyezte az ujjait és felhúzta Daniel-t az emeletre..Nekem mindegy mit csinálnak, amíg normálisan tartózkodhatok az otthonomba. Épp befejeztem az evészetet mikor csöngettek. Kinyitottam és az
ajtóba a barátnőm állt, Paula.-Szia Martina, hogy vagy?-tudta, hogy feldúlt vagyok. Ha nem is tudta akkor gondolta. Mindenki tudja, hogy utálom Danielt.-Ne is mondd, Daniel és a barátnője.
-Igen...de nem akarom sajnáltatni magam, Paula.
-Megteheted azt is, hogy elköltözöl.-mondta, mire úgy megállt bennem az ütő..Nem tudom miért. 21 éves létemre egyszer sem jutott eszembe, hogy elköltözzek innen. Korainak érzem, de mégis jobb döntés lenne a saját boldogságom érdekében.-Tinita...
-Tudod Paula ezt még át kell gondolnom..De..lehet, hogy igazad van, és így mindenkinek jobb lenne.
-Hát lehet..-beszélgettünk még egy kicsit Paulaval aztán el kellett mennie, így hát útjára kelt. Éreztem, hogy muszáj bekapcsolnom a gépem és lakásokat nézni. Elhúz innen a szívem.. Felmentem a szobámba és nézegettem a lakásokat..Volt egy ami igazán megtetszett. Nem volt innen messze, a munkahelyemhez is közel van, és nagyon szép. Épp elég nagy számomra. Van 2 háló, 2 fürdő, egy nappali, egy ebédlő, és persze egy konyha. Van egy szép udvara is. De nem tudom,..hogy mit szólna apa az ötletemhez..Sofia pedig..ő az aki ennek a döntést a legjobban utálná. Daniel irul-virulna attól, hogy nem lát. Lehet, hogy nem kellett volna, de a hirdetés alá odaírtam, hogy igenis én látni akarom, sőt már időpontom is van, 3 nap múlva..Apaék és Sofia pedig egy nappal előtte jönnének haza..Nem tudom, tanácstalan vagyok..de bátraké a szerencse..szóval belevágok..A nagy gondolkodásomat a telefonom csörgése szakította meg. A hívó pedig apa volt.
-Szia apa! Hogy vagytok? Minden jól megy?
-Igen, kislányom minden nagyon szép és jó. Danielel és veled mi van?-tette fel azt a kérdést amit a legjobban nem akartam hallani.
-Meg vagyunk...Apa, mondani akarok valamit!
-Csak nyugodtan.
-Én...én....jobban kijövök Danielel.-mondtam azt ami először az eszembe jutott..Tudom mire gondoltok..Hogy "neked nem az igazság jut legelsőnek az eszedbe?" hát sajnos most nem...
-Ennek nagyon örülök Martina. Tudtam, hogy egyszer csak összecsiszolódtok két testvérré.
-Most mennem kell. Puszillak titeket, szia!-mondtam majd bontottam a vonalat. A nap további részébe nem igazán történt semmi.
*Három nap múlva*
Eljött az idő. Ma van az időpont megnézni a házat. Apáék és Sofia egy napja vannak itthon. Még mindig nem mondtam el nekik. Nehezen felkeltem az ágyamból, bár amint felkeltem megcsapta a lábam a hideg parketta. Mit sem törődve ezzel felöltöztem. Lementem a konyhába ahol komor volt a hangulat.
-Jó reggelt! Miért ilyen bús mindenki?
-Volt egy kis galibája a mi szeretett Danielünknek.-forgatta a szemét Sofia.
-Á, értem. De nem érdekel, hogy ez nem a megfelelő pillanat. Sose lesz az.
-Először is. Ezért nem lehettek rám dühösek hiszen már huszonegy éves vagyok. Én..elköltözöm!-mire kijelentettem e szavakat mindenki abbahagyta az evést. Apa nevetett fel lenézően.
-Ez egyátalán nem ilyen könnyű. Ne élj már álomvilágba, Martina! Az Istenit már! Azt hiszed, hogy kijelented hogy te költözöl és kész is! A kisasszony máris költözik.
-Először is! Mára már van is egy időpontom, hogy megnézzem a házat. Másodszor! Már nem vagyok gyerek, és senki se parancsolhat nekem!-felviharzottam a szobámba ahol elkezdtem csomagolni.
-Mi volt ez az egész Martina?-lépett be a szobámba Sofia.
-Elköltözöm Sofia! Sajnálom...
-Ne! Kérlek Martina! Gondold át mégegyszer!
-Nincs mit átgondolnom, Sofi! Gyere velem ha akarsz!
-Én...én....
-Gondold át!-mondtam majd kinyitottam a mostohatestvéremnek az ajtót, jelezve, hogy fáradjon ki, mivel egyedüllétre van szükségem. Kicsit megigazítottam magam, hisz az első
-Mit keresel?-sóhajtott egy nagyot.-Nincs ķedvem vitatkozni!
-Nekem se. Csak tetszett ez a dallam.
-Kössz. A dallam már megvan a szöveggel viszont nem haladok.
-Ha akarod segítek. Mai napig írok dalokat.
-Játszol valamilyen hangszeren is?
-Zongorán. Gitár ügyben sem vagyok teljesen tudatlan, de nem vagyok valami profi.
-Ha szeretnéd én pedig abban segítek.
-Köszönöm.. De most megyek..
-Elkisérjelek?-nem tudom mi ütött Danielbe de tetszik.
-Ha akarod... Menjünk!-Daniel vezetett én pedig navigáltam. Elég közel van, így nem kellett sokat kocsikázni. Becsöngettünk majd egy középkorú férfi nyitott ajtót. Megnéztük a házat. Megfelelőnek találtam. Megvettem.. Megjegyzem a ház volt tulajdonosa azt hitte, hogy Daniel és én egy pár vagyunk... Akaratom ellenére is felnevettem, mikor a férfi azt mondta: "Ez a ház tökéletes lenne szerintem nektek! Hisz fiatalok vagytok, gyereket gondolom még nem terveztek." ...Na igen... Szóval visszatérve a lakásra: Nekem nagyon tetszett. Ugyan nincs bebútorozva, de ezt megoldom. Egyébként is a saját bútoraimmal akartam berendezni. Edward, a ház volt tulajdonosa elmondta, hogy három nap múlva már jöhetek is beköltözni. Danielel hazamentünk, ahol azt mondta megtanít gitározni.
-Oké mondd mit tudsz!-mosolygott kedvesem, majd megmutattam milyen dallamokat tudok játszani. Daniel mutatott ezer és ezer trükköt. Igazán tehetséges!
-Köszönöm!
-Nincs mit! Vagyis van! Holnap te tanítasz meg engem zongorázni.-kacsintott.
-Áll az alku!-nevettem. Most, hogy jobban megismertem Danielt, rájöttem, hogy nem is olyan rossz a személyisége,és hogy rengeteg közös tulajdonságunk van.
Megígérte azt is, hogy segít nekem berendezkedni. A nap további részét elgitározgattam. Imádok rajta játszani, most hogy már tudok is. Este apán gondolkoztam. Miért lett olyan ideges? Nem értem... De sajnálatos módon ez nem fog visszatartani. Költözöm!
.png/revision/latest?cb=20131226232834)
